Az első bahreini nagydíjat 2004-ben rendezték a Bahrain International Circuiton, Szahírban. Mint az összes új pályát (maláj nagydíj, kínai nagydíj, vagy a török nagydíj), ezt is a német Hermann Tilke tervezte. A pálya a sivatag közepén épült, az autóknak így problémáik lehetnek a nagy hőséggel, vagy a homokkal. A nagydíj dobogóján rózsavízzel ünnepelnek a versenyzők a pezsgő helyett, mivel az arab országban tilos alkoholtartalmú italt fogyasztani. A száraz verseny szinte garantált, hiszen itt egy évben összesen 3-5 napon esik. 2005-ben a Ferrari, 2006 elején a Toro Rosso, a Ferrari és a Honda is tesztelt is a pályán, mivel Bahreinben télen is meleg van, míg Európa nagy részén ilyenkor hideg és nedves az idő.

2011-ben az év első futama lett volna, azonban a Bahreinben zajló politikai körülmények miatt elmaradt.[1] Az FIA 2011. június 3-án úgy döntött, hogy a bahreini nagydíjat az indiai nagydíj tervezett időpontjában, 2011. október 28. és 2011. október 30. között rendezik meg. A verseny szervezői azonban az FIA döntése után egy héttel később önként lemondtak a verseny megrendezésétől, 2011-ben nem rendeznek bahreini nagydíjat.[2]

2014-től mesterséges fényviszonyok között rendezik a bahreini nagydíjat.

 

Használható Gumik:

Kötelező:

Published

Események lista

  • Nincs esemény

Naptár

<< okt 2020 >>
hkscpsv
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Partnereink


Motor Racing League plugin by Ian Haycox

Pontok
Tovább az eszköztárra